Telihold és Holdfogyatkozás az Oroszlánban

150 éve nem látott esemény az égbolton

Telihold, Szuperhold  és Holdfogyatkozás

2018. január 31-én igazán kivételes jelenséget figyelhetünk majd meg az éjszakai égbolton, hiszen rövid időn belül fog bekövetkezni a szuperhold, valamint a holdfogyatkozás.

Január 31-én éjszaka két, egymástól független jelenséget figyelhetünk majd meg rövid időn belül – számol be a Phys.org. Szinte egyszerre lesz látható a „vérhold”, illetve a szuperholdek az események nagyon ritkán fordulnak elő egy napon, utoljára 150 éve figyelték meg együtt a három jelenség

szuperhold azt fejezi ki, amikor a telihold az égitest pályáján a lehető legközelebb fekszik a Földhöz. Ilyenkor az objektum látszólagos mérete és fényereje is nagyobb a megszokottnál.

Január 31-én teljes holdfogyatkozást is lesz, igaz, a folyamat már azelőtt megindul majd, hogy hazánk felett felkelne az égitest. Holdfogyatkozáskor az objektum látszólag narancsvörössé válik a földi légkörön átszűrődő fény miatt. Az eseményt emiatt angolul sokszor „blood moon”-nak, azaz „vérholdnak” nevezik.

A január 31-én várható kettős jelenségnek  igen fontos asztrológiai jelentősége is van.

 

Az Oroszlánban álló Telihold együttállása a Felszálló és leszálló Holdcsomóponttal egy nagyon fontos változást hozhat el az életünkben.

Ha megfelelő tudatossággal kezeljük és éljük az életünket, könnyebben ráérzékelhetünk ezekre az energetikai hatásokra, lehetőségekre.

Ez az időszak egyben egy  Holdfogyatkozás is mely  arra késztet minket, hogy jobban megvizsgáljuk igényeinket, hiányosságainkat és életünket. Az Oroszlán-Vízöntő tengely  a személyes (Oroszlán) és a személytelen (Vízöntő) közötti egyensúlyt mutatja. Az Oroszlán energiája a kreatív önkifejezés és az ego lelkesedése, amelyet az örömön és a romantikus kapcsolatokon kersztül kaphatunk meg, míg a Vízöntő szabályozza a csoportot, a személytelen barátságokat és az objektivitást.
Ez a telihold arra késztet, hogy egyensúlyt találjunk a romantika és a barátság között,  a személyes és személytelen módon való megnyilvánulásban.

A Vízöntőben járó Nap együttállása a leszálló Holdcsomóponttal, úgy gondolom igen különleges eseményeket indíthat be.  A Vízöntő androgűn jellege helyett, most lehetőséget kapunk az Oroszlánosabb erőteljesebb, nemiségében identitásában erősebb nemi szerepek kibontakoztatására. Többek között kimegy a divatból a férfias vagy fiús lány és a lányos fiú. Búcsút mondhatunk a szivárvány póninak és az unikornisok ideje is lejár.

Remélhetően egyre többen rádöbbennek a Női energiában rejlő erőre és a Férfi erő  nemes oldalára!
Az Oroszlán a nemes férfi erőket képviseli,  alapvető jellemvonásai az őszinteség, a jóindulat, nagylelkűség, optimista lelkivilág, életöröm a felelőségteljes teremtő erő képviselése.

Minél többen ismerjük fel a nemiségünkben és párkapcsolatainkban való felnőttéválás lehetőségeit, annál könnyebben tud a világban is megnyilvánulni a pozitív hatás. A harmónikus párkapcsolat, férfi és nő szövetsége.

A mostani Telihold ezekre a felismerésekre segít rálátni.
Javasolt a meditáció vagy dolgozni a napokban ezeken a témákon, akár csoportban, akár egyénileg is.

A Skorpióban járó Jupiter még mindig segít a rossz szülői minták kitisztázására, akár a karmikus tapasztalatok tiszítására!!

Jó munkát és mélyülő élményeket kívánok!

Belső Univerzum workshop

Belső Univerzum

Facebook esemény

DSC_0259