Tag Archives: Halak csillagkép

Karácsony és Jézus születése a csillagok szerint

Jézus születése a csillagok szerint

Vajon a betlehemi jászol felett fénycsóvát húzó csillag csak legenda, vagy köze van a valósághoz? Ha ugyanis figyelembe vesszük a jelentőségét, akkor Jézus születési dátuma körül akadnak bonyodalmak…

Az ókori istenek, félistenek, uralkodók vagy hadvezérek születésének leírásában gyakran szerepel egy vagy több csillag feltűnése. A betlehemi jászol fölött is egy fényes csillag látható minden festményen, hiszen az evangéliumokban ott szerepel, hogy az égen feltűnt az “uralkodó születésére utaló” csillag.

Az asztrológusok megmondták

Kétezer éven keresztül kitartóan állították minden kor asztrológusai, hogy igen is fontos égi jelenségek történtek Jézus születése idején. A Bibliában rengeteg valós történelmi és csillagászati esemény szerepel, és ha megtudjuk, pontosan mi látszott az égen akkoriban, úgy be lehet azonosítani, mikor is született Jézus.

Mi fénylett az égen?

A csillagot a napkeleti bölcsek még a hazájukban, azaz Jeruzsálemtől mintegy ezer kilométeres távolságban lévő Mezopotámiában látták meg, és hetekig vándoroltak, mire Jeruzsálembe értek. Felmerült, hogy üstököst láthattak, hiszen annak van csóvája.

Ezekben az években csak i.e. 12-től találunk említést üstökösről – ezt nevezték el később Halley csillagászról -, ez az időpont azonban túlságosan távol esik a születéstől. Nemrég kiszámították, hogy i.e. 5-ben a Finsler üstökösnek is látszania kellett, erről azonban egyetlen forrásmunka sem tesz említést.

Talán szupernova?

Ritka égi jelenség a csillagászatban az úgynevezett nova-fellángolás – a régiek úgy vélték, hogy ilyenkor új csillag jelenik meg az égen, innen a neve is. A szupernova fellángolás ezzel ellentétben egy óriási égi katasztrófa: egy idős csillag hirtelen halála. Robbanásakor sokmilliárdszorosra is megnövekedhet, és ilyenkor még hosszú hetekig, hónapokig látható marad.
Az utóbbi évezredben mindössze három szupernova-fellángolás tűnt fel: 1054-ben, 1572-ben és 1604-ben. A gondosan vezetett ókori csillagászati krónikák viszont semmiféle fényes jelenségről nem emlékeznek meg i.e. 134. és i.sz. 173. között.

A bolygók együttállása

Amikor két vagy több bolygó igen közel kerül egymáshoz az égen, az szabad szemmel is jól látható jelenséget produkál. A bolygók általában a legfényesebb csillagok fényével is vetekszenek, tehát két látszólag egymás mellé kerülő bolygó fénye feltűnően nagy lehet.
Érdekes, hogy i.e. 2-ben júniusban, a legfényesebben ragyogó Vénusz és a Jupiter került közel egymáshoz, és egy páratlanul fényes csillaggá olvadt össze az égen.  Ez azonban Heródes halála után történt, így nem jöhet szóba, mint betlehemi csillag.

Kepler számításai szerint viszont i.e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz háromszor is együttállásba került az égen. A későbbi kutatások is megerősítették, hogy abban az évben június elején, szeptember végén és december első felében jött létre olyan együttállás, amelyben szinte egyetlen fényes, nagy csillagnak tűnt a két bolygó – decemberben pedig a Mars is csatlakozott az együttálláshoz.

A teljes magyarázat

A napkeleti bölcsek – akiket a Biblia eredeti görög szövege mágusként említ – olyan papok voltak, akik csillagjóslással is foglalkoztak. Valószínűleg Marduk isten papságához tartoztak, és mivel Marduk bolygója a Jupiter volt, így papjait különösen érdekelhette a Jupiter együttállása más bolygókkal.

A jelenség teljes magyarázatát végül az asztrológia tételei adták meg:

A Jupiter a legfőbb hatalom jelképe, királyi csillag volt.
A Szaturnusz bolygó a zsidó nép szünnapja, a szombati nap, és általánosítva a zsidó nép bolygója volt.
A két bolygó nagy találkozója abban az évben a Halak csillagképében történt.  A Nap látszó évi pályája mentén húzódó állatövi csillagképek közül a Halak a Babilónából nézve nyugat felé eső tengerparti, halász népek országait, ez esetben a zsidók lakhelyét jelentette. A Halak pedig az asztrológia szerint a születéssel összefüggésben álló csillagkép.

A régi keleti asztrológusok, de a tanultabb köznapi emberek előtt is a Jupiter és a Szaturnusz háromszoros, legnagyobb együttállása a Halak csillagképben nem jelenthetett mást, mint hogy megszületett a zsidók királya. A Mars bolygó, a véres háborúk istenének jelképe még e király hadvezéri szerepét is kilátásba helyzete: ő lesz az, aki megszabadítja a zsidókat a gyűlölt római iga alól – e jóslat miatt következett be a Bibliában leírt kegyetlen gyermekgyilkosság-sorozat is.

A Máté evangélium leírásával jól összhangba hozható  a bolygóegyüttállás. Valószínű, hogy az események leírói, akik évtizedekkel Jézus kora után éltek, még világosan tudták értelmezni az égi jelenségeket az asztrológiai tételek ismeretében. Később e tanok feledésbe merültek, így a végleges evangéliumi szövegben már csak “egy csillag” maradt.

(Forrás: www.kiskegyed.hu)