2016 előrejelzés

 

BUÉK
Szeretettel köszöntelek  2016-ban!

Egy kis összefoglaló a múlt évről és 2016 előrejelzés, hogy jobban segítsem a belső megéléseid megértését:
A 2015-ös év vége sokak számára bizonyult eseménydúsnak az emberi kapcsolatok, belső harcok, változások szempontjából. A legtöbb helyzet kimozdult abba az irányba, melyben a feladatok rejtőznek. Ha a szőnyeg alá próbáltuk söpörni problémáinkat, akkor bizonyára rengeteg konfliktust és feszültséget okozott. Ha valaki eddig nem törődött lelki szükségleteivel, ha nem figyelt oda belső hangjára, ebben az évben olyan eseményekben találhatta magát, melyek által kénytelen volt kicsit túl látni a fizikai síkon. Az átalakulások a legtöbb esetben megtörténtek, megpiszkálták azokat a belső tartalmakat, amiken változtatni kéne, ennek jeleként  minden elkezdett átrendeződni, hogy helyreállhasson az egyensúly.
Azért erősödtek fel a konfliktusok, hogy vegyük észre, mit kell megoldanunk. Azért rúgtak belénk hatalmasakat, hogy tudjuk, minek vagy kinek kell búcsút intenünk. Azért erősödtek fel a testi fájdalmak, hogy lehetőséget kapjunk arra, hogy önmagunkat meggyógyítsuk. Éreztük, hogy nincs tovább.

Ha életben akarunk maradni, változni kell. Változtatni kell! 
A változás mindig fájdalmas, hiszen olyan erősen ragaszkodunk a múlthoz. Akkor is, ha esetleg már csak szenvedést okoz. Félünk az ismeretlentől.
Aki még mindig nem hajlandó az elengedésre, annak nagyon fájdalmas lesz a 2016-os évben bekövetkező kényszerű változás.
Jelenleg még tart a Merkúr bolygó retrográd, vagyis hátráló mozgása a Bakban. Január végéig a Plútóval, vagyis a mindent átalakító erővel van konjukcióban. Ez azt jelenti hogy hangsúlyosak a “belső gyermeki” részeink. Érdemes górcső alá venni  – ha nem akarunk fájdalmas tapasztalásokat –  hogy hol viselkedünk még gyermeki módokon. Fokozottan fontos a belső tartalmakkal foglalkozni, túllátni a fizikai dolgokon és figyelni a belső szükségleteket.

Ha dolgoznál magadon, feloldanád a blokkjaid, ez most remek időszak erre.


A célok, most sokkal fontosabbak, mint eddig bármikor! Január 8-án a Jupiter retrográdmozgásba kezdett a Szűz jegyében. Figyeld meg mi volt az a lecke az előző 6 hónapban, ami most visszatér az életedbe? Mi az, amit még nem tanultál meg belőle? Lehet, hogy meg kell tanulni kiállni magadért és az eddig elért eredményeidért. Vagy felvállalni a véleményed… a saját igazságod… De lehet akár az elfogadás, a megbocsátás vagy az elengedés a lecke. Nem szabad most túl vakmerőnek lenni, ha nagy lehetőségeket tár eléd a sors! Értékeld és óvd meg amit eddig elértél.
Értsd meg, mit üzennek testi tüneteid! Talán túl mereven állsz a változáshoz, azért fáj a gerinced? Talán nehezen emészthetőek a körülötted zajló események, és a gyomrod fáj?
Vagy folyamatos feszültség van a fejedben, mert egy pillanatra sem tudsz kikapcsolni?
Állj meg a percre, csendesedj le, és próbáld megérteni, mit akar üzenni a tested. Mit kell még meggyógyítani magadban? Mi az a múltbéli sérülés, amit szélnek kell eresztened? Mi az, amivel eddig nem néztél szembe?
A változás természetesen mindenki képletében egyéni területeken történik. Ha szeretnél erre jobban rálátni, személyes horoszkópod által megteheted. (Kérj elemzést vagy figyeld meg a Jupiter házhelyzetét a képletedben.)
Május 09-től a Jupiter újra előre halad az útján, mozgása direktbe vált.
Eljön az aratás ideje. Mindenki, amit elvetett ebben az időszakban azt most kénytelen lesz learatni akár jó, akár rossz élmények formájában. Sokan érzik igazságtalannak életüket és ez lehet, hogy így van egy bizonyos szempontból, Univerzálisan viszont az információ tárolódik életről életre. Elképzelhető, hogy ami eddig nem került feldolgozásra, az most utat tör magának és felszínre kerül.
A világ a tükröd. Amint kint, úgy bent.  A személyes karmát az oldja, ha megtanulod végre feltétel nélkül szeretni önmagadat.  Az önszeretet azzal egyenlő, hogy elengeded a bűntudatot. Meg kell értened, hogy nem vagy azonos a tegnap történtekkel. Nem vagy azonos a gondolataiddal, a testeddel.Ez az időszak továbbra is mindenkit önvizsgálatra késztet. Ha valaki lepakolja a múlt batyuit, ha megérti élete történéseit, kiegyenlíti a számlát, rájön saját határtalanságára és értékeire.  Ha fel tudja vállalni élete feladatát, olyan áldásban lehet része, melyre nem is számított.


Szeptember 08-án vált jegyet a Jupiter és halad tovább a Mérlegbe: 
Nagyon fontos és elkerülhetetlen dolog mostantól, hogy megértsd az emberi kapcsolataidat. Az érzések mindig útmutatók 1-1 helyzettel vagy emberrel kapcsolatban. Aki erős érzéseket vált ki belőled a megismerkedés pillanatában, ott szinte biztos, hogy dolgotok van egymással. A régi rend az összeomlás szélén áll. Az emberi kapcsolatokban 2016-ban is feladatok elé fog állítani a sors.  Lesznek önpusztító emberek, aki nem akarják feldolgozni, ami bennük zajlik, és a könnyebb megoldás felé fordulnak. Sokan feladják a küzdelmet. Te ne tartozz közéjük!

Arra törekedj ebben az évben, hogy  senkivel kapcsolatban ne maradjon benned rossz érzés. A valódi szeretet megélése a legfontosabb ezen a világon és a másokra való odafigyelés.

Az akadályokkal kapcsolatban igyekezz , hogy tisztázd magadban miért vannak visszatérő helyzetek az életedben.

Ha segítséget szeretnél mindehhez.
Januári programok:
január 17.        Beslő Univerzum workshop 3. alaklom / MERKÚR Belső gyermek munka
január 20-tól   Kezdő Asztrológiai tanfolyam (fél éves képzés)
január 29.         Asztro-állítás (családállítás másként)
Érzelmekben, lelkiekben és a fizikai világban is gazdag, harmonikus, békés és kiegyensúlyozott évet kívánok Mindenkinek!

A  Fényasztrológia oldal nevében Liesz Kata